Bolyongásaim

Üdv mindenkinek!

Elkezdtem írni én is. Miért? Mert nincs jobb dolgom, nyilván ezért. Talán másért is, kicsit. Nem minden tetszik itt a blogon sem, ahogyan az életben sem. S már csak ilyenek vagyunk mi emberek, igyekszünk kissé a magunk képére formálni a környezetünket, így szerénytelenül én is ezt mondhatom, hogy ez is a célom. Mert lehet olvasni ilyet is, olyat is, de elég sok olyat, ami nekem nem túlzottan tetsző. Nem szeretném, ha csak a kilátástalanság terjedne köztetek kedves blogolvasók, csak az elidegenedés ütné fel a fejét. Vannak az életben szép dolgok is, s ajánlom azokat vegyétek példának. Szebb lesz az életetek.

Egyet ígérek: igyekszem szépen, magyarul, magyarosan írni. Mert a nyelvünk nagy kincsünk, az Úr mentse meg azt a népet, amely hagyja kiveszni a nyelvét, hagyja elcsúfítani. Egyik nem tetsző itt a blogon is, hogy nagyon sok a helyesírási hiba. Ajánlom hát mindenkinek, aki ide ír, hogy igyekezzen helyesírási segédletet igénybevenni, úgy megjelentetni az írásait. Hiszen (reméljük) sokan olvassák, s még azt hiszik majd egyes olvasók, hogy az itt látott helytelenül írt dolgok a helyesek, tehát ne mutassunk rossz példát ebben sem. S nem mentség a gyorsaság sem.

Nem igyekszem a nézettségemet, olvasottságomat növelni, nem szeretem ezt a versenyesdit. Jó az az élet némely területén, de sokszor az a végeredmény, hogy alantas dolog születik belőle. Lásd a kereskedelmi tv-ket, a mai egyéb cirkusztokat, amit a nép szórakoztatására a versenyes piacgazdaság létrehoz.

Személyes blog. Így személyes dologról szeretnék itt beszámolni. Ahogyan sokan mások, én is társkeresőként kerültem kapcsolatba  a bloggal. Valamikori életem kanyart vett, éles kanyart, s ezért alakult így.

Az öteletet két blogírótól vettem, mármint azt, hogy miről szóljon a naplóm. Az egyik író, naplózó is szeretne társat találni, s írja nap-mint-nap, hogy mennyire nem megy, ő az elidegenedés mai írója. Mondjam azt, meguntam a nyavajgását, ettől sokkal szebb az élet, mint amit ő lefest. Illetve lehet szebb is, ha olyanná tesszük.

A másik naplózó pedig a hozzá juttatott leveleket teszi pellengérre, mondván ilyenek vagytok.

Tavaly elkezdtem levelezni egy nagyon szép lelkű potenciális társsal. Nagyon sokat adott az a levelezés, s annak ellenére, hogy nem olyan vége lett, ahogyan szerettem volna, mégis úgy érzem életem egyik meghatározó történése. Nagyon kulturált, kedves emberre akadtam, s ezt a kettőnk között történt levelezést szeretném megosztani. Szeretném ha az ő kedvessége másnak is adna pozitív energiát, élményt.

Társkeresőként  bejelentkeztem pár oldalra. Általában én szólítottam meg a kiszemelteket, így jutottam el Gy-hez, a titokzatosnak tűnőhöz. A kékkel írott az én levelem, a választ pirossal szedtem. Ez a szokásos bejelentkező szövegem, hiába az informatika már csak ilyen, sablonokat készíttet. Dehát úgy is egyformák vagyunk, legalábbis többnyire, mert egyik-másik szituáció vagy személy megváltoztathet bennünket.

Tehát az első levélváltás:

Szia!

Megnéztem a lapodat, s szerintem megpróbálhatnánk...
Kicsit valóban titokzatosnak tűnsz, de majd kiderül biztosan milyen vagy.

Társra vágyom, dehát ez nem újdonság itt. Tudod én bújós is vagyok. Vannak nagyon jó barátaim, de a legjobb barátom mindig a párom volt, mellette éreztem igazán jól magam. Egy társ mellett, akihez hozzá lehet bújni melegségre vágyva, s adva.

Én mérnök vagyok, B- n élek jelenleg, de nem itt születtem, a volt házasságom révén kerültem ide. Tavaly februárban váltam el, s szeretnék egy kedves kedvesre találni az élet hátralévő szakaszára. Szép, s hosszú volt az első házasságom, s ezt azért írom, mert szerintem akinek szép volt az első, van esélye, hogy szép legyen a második is.
Nekem már nagyobb gyerekeim vannak, a volt házasságomból három gyermekünk született.

Az életben sok mindent szerettem, szeretek, mindent ami széppé, értelmessé, gazdaggá teszi. S nagyon vágyom, hogy ismét családban éljek, számomra a magány nyomasztó, lehangoló.

Kicsit messze lakom tőled jelenleg, de ha találnak egymáshoz a szavaink, szándékaink, úgy szívesen költöznék is.

Szia, várom válaszod, ha úgy gondolod lenne keresnivalónk egymás mellett.

M.   

Kedves M.!
Köszönöm a leveledet, nagyon kedvesen írsz. És hogy tudsz énekelni, ez még külön nagyon-nagyon meggyőző. Én is nagyon szeretek énekelni, és mindig is vágytam arra, hogy a társammal bármikor csodaszép kórusműveket énekeljünk, vagy hangszeren együtt játsszunk... Eddig erre sajnos, nem volt lehetőségem.
Őszinte leszek hozzád, mivel írtál nekem, és nagyon jól esik. Én éppen válófélben vagyok, a pocakomban egy kisbabával. Lehet, hogy balgaság ezt mindjárt az elején bevállalni, de nincsen benne a macska a zsákban
Igazából olyan partnert keresek, akinek még nincs saját gyereke, bár ebben a korosztályban ez talán egy kicsit nehéz... És ebben az "állapotban"... Nem tudom, még nem rég óta próbálkozom - mindenesetre az optimizmusom töretlen marad.
Üdvözlettel: gy.

Átgondoltam a blogírási szándékomat. Nem volt jó az elképzelésem, ezért abbahagyom. A levelezés, amit közölni szerettem volna, hogy hátha ad az olvasónak valamit, hátha közvetít igazi emberi értékeket, jelenthette volna azt, hogy nemcsak kiábrándult emberek próbálkoznak társkereséssel a neten, hitet adhatott volna, hogy jobb híján érdemes ezeken a fórumokon próbát tenni,  - nos úgy gondoltam, hogy a mégiscsak két ember igen személyes megnyilvánulását nem teszem közzé. A levelezésben benne van két emberi sors, két család sorsa, a magamét nem sajnálnám közzétenni, de úgy érzem nincs jogom Gy. leveleit a hozzájárulása nélkül megjelentetni. Így itt elnézést kérek ha valaki olvasta volna az előző bejegyzést, s várta volna a következőt, de azt hiszem érthető a visszakozásom. S ezt leginkább akkor éreztem, amikor a következő levelekbe beleolvastam tegnap  -  nem, ezt nem kell publikálni, talán értékcsökkentetté is válna az a szép kapcsolat, ami köztünk kialakult. Ezt sem szeretném.

Még egy gondolatot azért hadd mondjak. Nekem nagyon sokat jelentett a netes társkereső, a válás utáni rendkívüli ürességet, mérhetetlen, szinte száz évnyi magányt oldotta, ami számomra idegen volt majd három évtizednyi (nagy)családi lét után. Legalább annyira oldotta, mint az a  baráti társaság, akikkel rendszeresen találkozom, együtt sörözünk, bográcsozunk, poénkodunk. De nekem - a személyiségem folytán - inkább női társaságra van szükségem, az ő világuk a gyerekekkel, a napi gondokkal vagy akár receptekkel  inkább az enyém, mint a füstös sörözőké. S örökös reményt adott, hogy van élet tovább is, érdemes próbálkozni, mert ez is szép meg kedves, meg az is.

Az első ilyen levelezés szinte az életemet mentette meg, nagyon jó barátra akadtam benne. Úgy kezdtünk el levelezni, hogy távol voltunk egymástól, s az élet olyan változatos, hogy mégis találkoztunk nem sokkal később. Majd akkor nyáron egy szép hetet töltöttem nyaralásként a barátnőmnél, ami csodásan telt, s ugyan szerelembe nem estünk, de így is örökös szép emlék leszünk egymásnak.

De egy dolgot szeretnék kiemelni. Sosem úgy kezdtem el levelezni, hogy "messziről jött ember azt mond, amit akar". Mindig magamat adtam, mindig igazat írtam, s így sosem okoztam csalódást, legalábbis a bensőmmel nem. Mert természetesen olyan is volt, hogy találkoztam az illetővel, s mindjárt azzal kezdte, hogy bocs, de nem vagy az esetem. Milyen szerencse, hogy ő sem volt az, aki megragadott volna ránézésre, így nem esett rosszul.

Tehát mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat írja, még arc nélkül is. Mert a lényeg mindig a valóság, s lehet jó egy levelezés, lehet érzelmekkel próbálkozni, de a lényeg, hogy egymásra találjunk, úgy, hogy azután igazi, közvetlen, tartalmas kapcsolat alakuljon ki.

Ha bolyongás, hát legyen bolyongás.

Valahogy úgy vagyok vele, hogy szeretnék magamból kiadni valamit, s nemcsak magamból,  másból is. Ugye a múltkor abbafejeztem egy levelezésemnek  a közzétételét, mert úgy éreztem, nem jó kezdeményezés volt, a levelezőpartner miatt.

Most elkezdek közzétenni egy másikat. Ez hasonlóan szép (szerintem), egy végtelenül kedves, aranyos hölggyel futottam össze itt a neten. Mivel őt ismerem személyesen is, van benne némi szereplési vágy, s amúgy is inkognitóban tartom a személyét, úgy érzem közreadhatom magunkat. Kezdem a megszólító levelemmel, ami  -jé- némileg hasonlít a másikhoz.

Ez egy szerelmi és emberi kapcsolat története, levelezésben bemutatva. A kapcsolat internetes társkeresőn indult, majd haladt természetes formák felé. 

Emberi számítás szerint örökké kellett volna tartania, mert szépnek és széplelkűnek látták egymást, de mint tudjuk a kölcsönös szerelemnek semmi köze az emberi számításokhoz, az isteni kegyelem.  

1. levélváltás

Kedves M. !

Nem írtál még nekem, és nem is találkoztam a hirdetéseddel, én ugyanis nemigen szoktam keresgélni. Amint látod, rég fenn vagyok az eladó leányok sorában, de viszonylag ritkán nézek be ide, s a postaládám sem telik sűrűn. Megnéztem a bemutatkozásodat is, illetve elolvasván a leveledet, mindenképpen válaszra szerettelek volna méltatni. Megpróbálhatunk levelezni, mert nem szeretnék felületesen és főleg elsőre ítélni valamiról, pontosabban valakiről, akiről csupán néhány hivatalos infoval rendelkezem. De ha kérhetem, ne ezen a honlapon keresztül írjunk, mert ez kissé macerás és hát közvetett is. Megadom inkább az emilcímemet, és nyugodtan írjál oda. Az személyesebb, talán egyetértesz ezzel. Szóval várom a leveledet, és akkor többet is írok magamról, persze ha továbbra is érdeklődsz, és kérdezel is. Most elköszönök: K.

tárgy: s a címed? Picikém, K.......kám!

Te is úgy vagy vele, ahogyan én voltam már többször: megadom az email címem, írom, s épp arról felejtkezem el.
Megnéztem most már jobban a lapod, először inkább csak a bemutatkozó szövegedet olvastam el. De jó, hogy szeretsz énekelni, az csodás dolog! Én is szeretnék, csak a tudással van baj, de amikor egyedül vagyok, akkor azért fejlesztem, hátha még egyszer... Aztán annak is örülök, ahogy a könyvekről nyilatkoztál, az én életem is sokkal szegényebb lenne, ha nem szeretnék olvasni.

Tehát várom a címedet, legjobb lesz, ha az első sorban azzal szólítasz meg, akkor nem marad le!

Jó éjt, M.  

tárgy: na ja… Kedves M.!

Nos, a címem... hát persze hogy elfelejtettem megadni... Nos: ..........hu
Így már rendben. Szép napot!  K.   

 tárgy: vigyázz, hosszú levél! 

Kedves K.! Nem tudom milyen megszólítást szeretsz, így ilyen hagyományos, tiszteletteljes megszólítással kezdem, amely remélhetőleg jó minden helyzetre, talán itt is.  Amikor ismerkedünk, hozzátartozik, hogy meséljünk a múltunkról, meséljünk arról, mit tettünk az elmúlt időszakban amikor még nem ismertük egymást. A tetteink megmutatják kik vagyunk, jobban talán, mintha jellemeznénk magunkat, s megállapítanánk hogy ilyen vagyok, vagy olyan.   A levelemben most egy könnyű szakasz következik. Könnyű, mert már régen megfogalmaztam, hogy mi történt velem, velünk, ezt beszúrom ide, hála az informatikának. Így, ahogy most olvasod, tavaly tavasszal írtam, az akkori önmagamat adom. Van még más is, amiért az alábbi hosszú történetet elmondom. Ki így, ki úgy ítéli meg, volt aki elmondott minden rosszat rólam e történet után, volt aki azért ettől sokkal bölcsebben reagált. Persze lehet rám mondani sok mindent, de amit itt leírok, hozzátartozik az életemhez, tagadni nem tudnám, nem is akarnám.        "Mögöttem egy boldog élet van, s most egy kicsit (nagyon?) boldogtalan, széthullott család. Gyönyörű családom volt, s miattam széthullott. Minden mesét elhittem gyerekkoromban, mindig szerettem volna jót tenni a körülöttem lévőkkel, s akinek csak tehetem;    s akik legközelebb álltak hozzám, pont azokat hagytam cserben.20 évesen ismerkedtem meg a feleségemmel, 22 voltam, mikor összeházasodtunk. 23 mikor a fiam megszületett, 26 évesen jött az első lányom, 31 évesen a második. Gyarapodtunk létszámban, gyarapodtunk természetben, anyagiakban, házat építettünk, szépen berendeztük, nagyon szerettük egymást a feleségemmel, köztünk nem voltak viták, néha-néha a gyereknevelésben volt az, hogy nem ugyanúgy gondolkodtunk. Nem voltak sosem anyagi gondjaink, minden évben együtt nyaraltunk, túráztunk, nevettünk nagyon sokat. A volt feleségem  védőnő, aki ismeri, mindenki szereti. Édesapámhoz szoktam hasonlítani, aki szintén egy ritka jó ember. Nem haragszol ugye, hogy ezeket a nejemről leírom, a volt életemhez hozzátartozik. Szokták mondani, hogy a kutya is jó dolgában veszik meg. Mi történt?Az életemben eljött az az idő, amikor úgy éreztem, hogy nem akarok meghalni úgy (pedig remélem még messze van az időpontja), hogy egy másik asszony szerelmét ne érezzem. Biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon nehéz megérteni, s csak az lehet a válasz, hogy a nejemet nem szerettem eléggé. Pedig őt nagyon szerettem, ahogyan a gyerekeimet is, mégis így történt.Nem vagyok író, illetve nem tudok annyi időt szánni az írásra, hogy minden részlettel, finomsággal, árnyalattal le tudnám ezt írni. De az életemhez hozzátartozik, akivel összekötöm mégegyszer (a nyelvi ellenőrző ezt hibának jelzi, de szerintem itt egybe kell írni) az életemet, annak tudnia  kell mindenről, hogy meg tudjon ítélni, s az eddigi életemmel kell, hogy elfogadjon. Biztos vagyok benne, te sem tudnád elviselni, hogy valaki ne az igazat mondja neked. Megismerkedtem egy nővel, megszerettük egymást, rendkívül hosszú és bonyolult történet, s eljött az-az idő, mikor úgy éreztem, hogy őfelé kell fordulnom, mert nem hagyhatom el, abban a helyzetében ahogy volt. Tavalyi évben háromszor elhagytam miatta a családomat, kétszer még aznap visszamentem, mert annyira húzott vissza az a gyönyörűség, jóság, szeretet, amit képviselt a családom, harmadszor két napig voltam távol, amit a volt szerelmemmel töltöttem, s a két nap után már nem mehettem vissza, enm fogadott vissza a nejem, hanem azóta egyedül vagyok, 6 hónapja, s mint írtam, egy hete váltunk el. Rengeteg fájdalommal járt mindannyiunknak, amit itt így röviden leírtam, én igen érzékeny vagyok, s azt hiszem a férfiasságomnak sem árt, ha leírom, hogy rendkívül sokat zokogtam azóta.

Mindig határozott embernek ismertem magamat, a munkámhoz is szükséges a határozottság, a villamos hálózatépítés, de a tervezés sem kisasszonyi munka, de bizony ezekben a dolgokban nem tudtam más lenni, nem tudtam máshogy csinálni, csak amit itt leírtam. Mindig fix dolognak tekintettem magamat, akihez támaszkodva ki lehet fordítani e világot a sarkából. Mégis ilyen lettem ebben a dologban.

tárgy: ez meg nem hosszú levél…

Kedves M.! Köszönöm a szerinted hosszú levelet. Szerintem nem is túl hosszú, hiszen amiről szól, az napokig tartó beszélgetést is megérne, s nyilván te már oda-vissaz megrágtad ezt a témát. És főleg köszönöm az őszinteségedet. A véleményem egyáltalán nem elítélő, sőt, azt kell mondanom, hogy a történeted egészen emberi, még csak nem is "különleges", legfeljebb számodra az, ami temészetes, hiszen veled esett meg, neked kellett minden fájdalmát átélni, és tanulni-okulni belőle is neked kell, ami remélem, sikerül. Az emberi kíváncsiság is teljesen természetes, semmi bűnt nem követtél el, legfeljebb ahogyan kezelted a helyzetet, az nem volt minden szempontból "ügyes". Ez viszont azért érthető, hiszen semmiféle "gyakorlatod" nem volt, amint írtad, az ilyesféle konfliktusok kezelésében.  Mielőtt még azt hinnéd, hogy egy pszichológusra akadtál... hát nem egészen, de azért elég sok közöm van ehhez a "tudományhoz", amennyiben – kissé talán szerénytelenül – kommunikációs szakemberfélének mondhatom magam, s a legizgalmasabb téma számomra éppen az, hogy az emberek hogyan "garázdálkodnak" egymással. A történet talán ezért is "ismerős" nekem, s nemcsak a szépirodalom ezernyi példájából, hanem az Életből, igen a nagybetűsből!, egészen közelről is, a saját bőrömön is éreztem már minden következményét annak, ha az ember hülyeséget csinál. Ezért is mondhatom, hogy nem olyan szörnyű, ami történt veled. De nem akarom "lebecsülni" azt, amit írtál, félre ne értsd! Nagyon is megértem. Azt is, hogy ezt annyira fontosnak tartod már az első leveledben tisztázni. Csakhogy...  S itt jön tulajdonképpen az én levelemnek a "legnehezebb" része... Szóval, csakhogy én nem hinném, hogy ennek most volt itt az ideje. M., ha valakivel komolyan meg szeretnél ismerkedni, akkor ezekről a dolgokról (a múltadról, ahogyan írod) ne beszéljél az ismerkedésnek ebben a fázisában. Hagyd, hogy az egyelőre ismeretlen Valaki (Bárki, nem csak én!), maga alakítson ki rólad egy képet, lassan, fokozatosan, lépésről lépésre, és amikor kölcsönösen megtörténik az a csoda, hogy megtetszetek egymásnak, és kialakul egy kapcsolatkezdemény, kezditek megkedvelni egymást, létrejön a bizalom, a nyitottság, esetleg lassacskán megszületik a szeretet is, akkor lehet (és kell is!) ezekről a dolgokról beszélniük a partnereknek. Ez így inkább elriasztó. De még egyszer hangsúlyozom: nem a történeted "elriasztó" a maga konkrétságában, hiszen sokakkal előfordul, hogy kicsit félresiklik az életük, hanem az, hogy rögtön ezzel kezded a bemutatkozást... Amit mondhatok, az nagyjából ennyi. Nem is annyira vélemény, mint inkább gondolatok ezek, amik ébredtek bennem a leveled olvastán. Kérlek, ne vedd "okoskodásnak", nem annak szántam, inkább csak egy apró segítségnek, ha tudod, használd. De az ismerkedést viszont ne használd "lelki segélyszolgálatnak", arra ott vannak a barátok (remélem, hogy vannak!). Ápolgasd még azokat a sebeket, amiket ejtett rajtad az elmúlt néhány hónap, és ha majd úgy érzed, hogy rendben van a lelked, akkor nyissál új irányokba új ablakokat! Nagyon sok kitartást és erőt kívánok ehhez, és hidd el, hogy ezt olyan valaki mondja, aki szintén megjárta a hadak útját... azaz: ismerkedik már önmagával jó ideje...ami a világ legnehezebb dolga, mint tudjuk... Ezek pedig abszolút biztató mosolyok itten: :-))) Szeretettel üdvözöl: K.

tárgy: immár neked szóló levél 

Okos K.  Postája! Ez jutott eszembe elolvasva  a leveledet. Valamikor gyerekkoromban egyik újságban, talán az akkori Nők Lapjában volt ilyen című rovat, lelki leveles láda vagy valami ehhez hasonlóval foglalkozott, s ez ugrott be amikor a válaszodat elolvastam. Meg persze az, hogy szeretlek benneteket, titeket, nőket, okosakat! Biztosan igazad van, hogy talán nem kellene először a múltam árnyékos oldalával kezdenem, mert riasztó lehet, ezért vagy azért. Kis magyarázat talán van rá, ugyanis a felnőtt koromhoz hozzátartozik a házasságom, arról rosszat nem akarok, s nem is nagyon tudnék mondani, így aztán fel szokták tenni a kérdést, hogy akkor mégis mért kellett elválni. Tehát mindenképp elő szokott jönni, korán.Valószínű nem a legrosszabb emberek közé tartozom, elég kedves vagyok, figyelmes, sok szeretet van bennem (nem haragszol, ugye, hogy így szembe dicsértem magam). Ha valakivel megismerkedem, elkezd hozzám közeledni, s később tudja meg, hogy van olyan része a múltamnak, amit bizony legszívesebben letagadnék, akkor félek, hogy nagyobb csalódást okozok, mint ha az elején elmondom. Azt tudom, hogy kell hozzá bizonyos erő, bölcsesség, élettapasztalat, hogy valaki az elején azt mondja, amit te is, hogy bizony ilyen az élet, olykor-olykor megbotlunk. Tehát bocsásd meg, hogy az elején rádzúdítottam azt a levelemet, talán mondhatom, kibeszéltem magamból a legrosszabbat. Esetleg még azt hozzáteszem, hogy nem használok papírzsebkendőt, csak ritkán. Meg naponta szeretek egy híradót megnézni a tv-ben. Biztos van még más rossz tul-om is, de hirtelen nem jut több eszembe. Meg minek mindent elárulni, fedezd fel te magad! Nos nézzük csak, miről kellett volna az helyett írnom.Igen szép volt a gyerekkorom is, talán ezért mondták rám nem túl régen, olyan vagyok, mint egy nagy gyerek. A szüleim igazi nagybetűs emberek, okosak, bölcsek, szeretetteljesek. Apám ezenkívül rendkívül jámbor, a légynek sem ártana. Van egy fényképem róla, valamikor kb. 20 éves korában készült, szerintem a világ legszebb férfija, egyszer megmutattam a fényképét egy hölgy ismerősömnek, s azt mondja már a szeme sem áll jól. Mármint olyan huncut, fickós tekintete van, mint aki nagyon jól érzi magát a világban. Anyám is szép volt, ő temperamentumosabb, okos, hajtós, aki a gyerekeinek, unokáinak élt mindig. Apám 86 éves most, sok fiatal megirigyelhetné a mozgását, tartását most is, de talán még az alakját, izomzatát is. Soká kezdte az igazi életét, háború, fogság, s 30 fölött nősült. Anyám most 73., de kinézetre ő az idősebb, neki jobban megártott a kor.  Aztán miről kellett volna még írnom? Sok mindent szeretek az életben, az életet leginkább. Ezalatt azt értem, mindent ami élő, a gyerekeket, mint életünk továbbhordozóit, az embereket is, persze elsősorban a nőket, mert ők állnak közelebb az élethez, életszerűbbek a férfiaknál, belőlük fakad az élet, s így is élnek, ennek megfelelően. Társaságban is inkább a női témák állnak közelebb hozzám, a férfiak dolgai kevésbé, főleg amikor erős autókról, yachtról, stb, élettelen, lényegtelen dologról van szó. Pedig vannak barátaim, de nekem ők inkább csak ünnepre valóak, hébe-hóba, nyaralásra.Aztán szeretem az állatokat, azokat feltétel nélkül, csakúgy mint a növényeket, azok közül is a legtekintélyesebbeket, a fákat leginkább, talán ismerem is azokat. Ha olyat látok, amit nem ismerek fel, az mindig bosszanatani szokott, de persze van olyan is. No meg a művészeteket. Tudod mit szeretnék? Ha írnál nekem az éneklésedről, mit szoktál, mikor, de persze hiába írsz, nem egészen olyan mint ha hallanám. Hátha, majd egyszer, ugye?...Könyvek? Szegény lenne nélkülük az életem. A regények közül is azt szeretem leginkább, amelyik emberekkel, a társadalommal, foglalkozik, érzéseket közvetít. Nagyon jó volt olvasni a Száz év magányt, de a Szerelem a kolera idején számomra legalább olyan jó volt. A novellákkal úgy vagyok, hiába tetszik akkor amikor olvasom, de tudom, elég hamar elfelejtem azokat, míg a regények megmaradnak, bennem marad a hangulatuk, ha el is felejtem egy idő után a részletes tartalmukat.  Aztán szeretek dolgozni is, anyám mondta, hogy ő szeret, rám ragadt ez is. persze apám is szeretett, de ő nem hangoztatta így, ahogyan emlékszem anyám szavaira, csak tette a dolgát. Már azért kevesebbet dolgozik, de egy-két éve még sok fiatal megirigyelhette volna ebben is.  No nem írok tovább, esetleg azt hiszed, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nem, biztosan nem, de örülök, hogy a sors elég sok jó embert kevert körém, mesélhetnék öreg barátomról is, aki valamikor a szomszédunk volt. Majd máskor, most nem fárasztalak tovább. Nem kérdezek semmit, írj amiről szeretnél, ahogy szeretnéd, a kíváncsiságom él afelé a lányka felé, aki felkuporodott arra a határkőre, vagy nem tudom mire, s nevet a világba, mutogatva sejtelmes combjait.Várlak. M. 

 tárgy: neked szóló válasz 

Szia M.! Na ez már sokkal jobb levél, már megbocsáss, hogy minősítgetem az irományaidat... :-) Okos K. válaszol... Érdekes és szép dolgokról írsz magaddal kapcsolatban, a gyerekkor, a szüleid, szeretettel beszélsz róluk. Ez elég jót jelent. Hm, megnézném az apukádat ... Tudtad, hogy van egy olyan mondás, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Ez fordítva is működik? Mármint apákkal és fiúkkal? :-) Az én apám 91 éves lenne, ha élne, ehhez képest 66 volt, amikor meghalt. Én meg 12. Az anyám pedig 49. Ebből elég jól ki lehet következtetni egy jelentős apakomplexust, ami azonban már "kezelve" van. :-)  Képzeld, mit csináltam az előbb! Vasaltam. Mégpedig a frissen mosott, illatos, szép tiszta konyharuhákat, és ... a zsebkendőimet, bizony a textilzsepiket. Papírzsepi nálam is csak végszükségben jöhet szóba... Nahát! A tévéhíradót én már rég kihagyom, a közélet eseményeit lassan lehetetlen és talán nem is nagyon érdemes követni (sem a hazait, sem a külföldit), legfeljebb heti gyakorisággal, amit két hetilap rendszeres olvasásával abszolválok. Mégis tanárember-féle vagyok, valamennyire illik képben lennem...de nem viszem túlzásba. Néha rádiós híreket hallgatok, de azt is inkább csak háttérként, reggeli készülődés közben. Na erről ennyit. Egyébként nemcsak híradót nem nézek, hanem tévét sem, egyáltalán. Ez nagyon rossz pont? :-) Amióta az eszem tudom, azóta énekelek. Legkedvesebb gyerekkori emlékeim egyike, hogy anyukám zúgó varrógépe mellett állok órákig, a cérnaguriga tartójára tűzöm az üres cérnagurigát, mert az pont olyan szögben áll és olyan magasságban van, mint egy mikrofon, és énekelem a Koncz Zsuzsi meg a Katona Klári stb. aktuális slágereit... Képzelheted. Ráadásul tényleg nem is rosszul. Olyannyira nem, hogy aztán fölfigyel rám a tanító néni és zeneiskolába tanácsol, mindjárt hegedülni, amit ugye botfülűeknek nem szoktak javasolni. És 10 év zeneiskola, aztán pedig 15 év éneklés egy néptánccsoport kis énekkarában, s ezáltal a "világ" bejárása, egyfajta művészi minőségben... Hát, ezt nem cserélném el semmivel! Ennek 1996-ban sajnos emberi okokból végre szakad, és K. -ka fél évig sem bírja csapatos éneklés nélkül, s átpártol a komolyzenéhez: azóta folymatosan klasszikus kórusban énekel, az alt szólamban, és bizony, bizony olyan helyeken is felléphet, amiről még álmodni sem mert. Zeneakadémia, Kongresszusi Központ, Rádió Márványterme, Akadémia díszterme, hogy csak a legszebbeket említsem. Hát így. És az éneklés az élet. Olyan, mint a lélegzetvétel vagy a víz. A vizet is szeretem egyébként, mármint benne lubickolni: minden reggel 6-tól leúszom a magam egy kilométerét. Ezt kb. tíz éve teszem... 5 éve már gyorsúszásban... Ezért már lassan kijárna a hősi cím... :-)Mára ennyi. Holnap elutazom Szegedre, két vagy három napra. Ha hazajöttem, s találok választ, írok.Jó pihenést!

K.

tárgy: csütörtök 

Szia K.  !

Előkerültél tehát, már vártalak. Örülök, hogy jól érezted magad a hétvégén, a víz közelsége mindig jó, megnyugtató. Valamikor a barátaimmal mi is tettünk egy nagy túrát a Dunán, akkor jártam először ezen a vidéken, ahol most lakom. Egyik barátunk Dunaharasztiban lakott, ő szerzett egy ladikot, egy másik barátunknak pedig itt, B.-n volt egy vikendháza. Így leeveztünk Harasztiból idáig, 4 napig tartott az út, s a végére elég regényesre sikeredett, mert a 4. nap sötétben eveztünk, s bizony majdnem ütköztünk egy hajóval, aztán egy kő hullámfogóra majdnem ráeveztünk, de a végén szerencsésen megérkeztünk. Minden jó ha a vége jó.

Nekem sajnos nem túl jó volt ez a hétvégém, most pénteken le kell adjak egy munkát, s a vége mindig hajtósabb, mint amikor kezdi az ember, így végigdolgoztam az elmúlt hétvégét.

Most egy pesti cégnek dolgozom, a ...............-nek, s csütörtökön fel kell menjek hozzájuk. Mi a véleményed, hogy aznap együtt ebédelnénk, megmutatnánk magunkat egymásnak? A reggeli órákben megyek, s ha végzek utána tudnánk találkozni, beszélgetni. Ha ráérsz, akkor legyen így, persze ha te is szeretnéd.

Hiába, aki értelmiségi, nem tudja letagadni az énjét. Megint nevettem a leveled első mondatán, mikor elmélkedtél, lehet-e férfira mondani hogy szép, de aztán egy huszárvágással megoldottad a problémát: jó a kép. Jó a szöveg!

S mit mondasz majd rám? Szép, vagy jó, vagy ügyes? Ugyanis én is tudok túrós batyut sütni, kell mindig amit a kezemmel is csináljak, s így szoktam főzni magamra, hetente- kéthetente sütök is valami kelt tészta félét, batyut, buktát, s hasonlót. A fizikai munka mindig kikapcsol, felüdít, s közben lehet gondolkodni. Azért nehogy valami nőies fazonnak gondolj, csak otthon azt tanultam, hogy nem esik le az aranygyűrű az ujjunkról, s ha valamit meg tudunk csinálni, azt meg kell csinálni.

M.

Jó reggelt! :-)

Kösz a lehetőséget, mármint hogy csütrtökön esetleg találkozhatnánk. Élek vele. Megbeszéljünk emilben egy konkrét időpontot és helyszínt, és tartsuk magunkat ahhoz, vagy legyen úgy, hogy én adok egy telefonszámot, amin elérsz, s ha már látod, hogy mikor és hol tudunk találkozni, akkor felhívsz és bemondod? Ezt döntsd el te, és írd meg nekem emilben, s akkor küldöm a számot.  Bocs, ha túl bonyolult... :-) Hogy mit mondok majd rád? Az attól függ... :-) De nem gondolnám, hogy attól, hogy egy férfi süt-főz, takarít, nőies lenne. Sőt, abszolút normálisnak tartom, és én azt nagyon is szeretem! Amit eről otthon tanultál, az teljesen igaz. Magam is így vagyok. Nem hiszek abban, hogy vannak tipikusan férfi vagy női munkák. Ki mit tud és szeret, csinálja azt. A fizikai munkáról írtakkal (is) teljesen egyetértek, nálam ugyanez a helyzet, imádok jól kifáradni, főleg, hogy ha a szellemem kikapcsolódhat közben. Nálam az első helyen az úszás áll ilyen szempontból, de a kertészkedés, a takarítás vagy a főzés – persze túl azon, hogy szeretem látni az eredményüket – ugyanilyen funkciót képesek betölteni. Ennyit az értelmiségiről, aki amúgy persze hogy agyalog a szavakon, főleg ha bölcsészféleség is ráadásul az illető...

:-))

Most szaladok dolgozni (az eszemmel, mert a fizikai "munka" mára megvolt: kora reggel leúsztam a kilométeremet az uszodában...), este várom a válasz emiledet.

Szép napot!

K.

Egyáltalán nem.

Állapítom meg kissé.

Csodálkozva.

Még azt sem látták rajtam.

Hogy szomorú vagyok.

Sikerült.

Magamra erőltetnem.

A teljes belső nyugalom.

Álarcát.

Azon a pénteken.

De lehet hogy szombat volt.

Vagy vasárnap.

Esetleg hétfő vagy kedd.

Szóval valamelyik nap.

Egyszer.

Szerda.

Csütörtök.

Benne van.

A pakliban.

De ezt csak azért írtam. ..

Nem a költőiség kedvéért.

Sőt.

Mert kellenek néha.

A közhelyek is.

Hogy ne legyen olyan komoly.

Komolyan. (Cinikusan?)

Csak belülről peregtek.

A könnyeim, ahogy mentem.

Az utcákon.

Ültem otthon.

Valahol.

Vagy éppen.

Csináltam valamit valahol.

Valahol.

Valahol némaság volt.

Nagyon nagy.

Csend.

Legbelül.

Legbelül senki.

Senki.

Senki sem.

Vette észre.

Talán még én sem.

Talán.

Most mégis emlékszem…

Úgy rémlik.

Lassú, halk zene.

Sokáig.

Valahonnan.

Közelről.

Ez volt egyszer.

Mikor szomorú voltam.

Nagyon.